Boldog nyugdíjas éveket Mészi Bácsi

2023. november 15., 09:00

Az évek telnek, a munkaerő állomány változik. Van, aki önszántából, de akad, aki a ledoglozott éveinek sokasága miatt távozik a cégtől.  Az utóbbi példára a nyár derekán került sor, ugyanis Mészáros Lászlót, Mészi bácsit köszöntöttük nyugdíjba vonulása alkalmából.

Még egy olyan régóta működő cégnél is, mint a Spiller 2000 Kft., már szinte csodaszámra megy, ha vannak olyan munkavállalók, akik a kezdetektől napjainkig velünk dolgoznak. Mészi bácsi bizony e szempontból “csoda” volt, hiszen ő már a cég alapítástól erősítette a Spiller csapatát. A szakember még tanulóként ismerte meg a Tóth Józsefet, majd szakemberként 1996-ban lépett be a jelenlegi cég elődjébe. A családi vállalkozás fejlődésének minden fontos eseményének részese volt: költözés, építkezések, gépvásárlások, a bővülő csapathoz csatlakozó sok-sok új kolléga megismerése színesítettek a nálunk töltött munkaéveit.

Mészi bácsi távozása sok ember szemébe könnyet csalt az újonnan elkészült raktársátorban tartott búcsúztatón. Ő maga is meghatottan, pár szóban beszélt az itt töltött éveiről, jövőbeli terveiről, melyben a jól megérdemelt pihenés részeként sok-sok horgászat is szerepel. Ezt kollégái is sejtették, így kedves hobbyjához kötődő ajándékkal lepték meg őt az utolsó Spilleres napjának alkalmából.

 

« Vissza az előző oldalra!


Spiller 2000 Kft. - MagyarSpiller 2000 Kft. - AngolSpiller 2000 Kft. - Német