Az összefogás ereje aranyat ér!

2023. november 13., 05:00

Egy nem mindennapi kezdeményezésben vehettek részt a dolgozók áprilisban. Egy teljes hónapjuk volt arra, hogy minél több lépésszámot megtegyenek, ugyanis a Spiller 2000 Kft. ügyvezetője ezektől tette függővé az adomány összegét, amellyel a zalaegerszegi ispita Alapítvány segítségével a helyi kórház kardiológiai osztályát támogatták. Minden megtett lépés csilingelő Forintokat ért, amelyet 4 héten keresztül gyűjthettek virtuális perselyükbe a versenyre benevezett kollégák. Az adománygyűjtéssel egybekötött egészségmegőrző programot Rajkó Boglárka Marketingvezető álmodta meg és vezényelte le. Olvassátok el tapasztalatait, amelyeket az alábbi módon fogalmazott meg:

Hogy mikortól ér fel egy kis-és középvállalkozás az igazán nagyokhoz? Akkor, amikor igényét és értelmét érzi annak, hogy ne csak részt vegyen a társadalmi szerepvállalásban, hanem valóban felelősségteljesen álljon ki a környezetében élőkért. Úgy érezzük, hogy cégünk kellőképpen megérett erre a feladatra.

A hősök, - akik ebben segítenek nekünk - pedig köztünk járnak, hiszen nélkületek ez nem sikerülhetett volna.  Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a legutóbbi adománygyűjtő akciónk, amelynek keretein belül együttes erővel mozogtunk össze félmillió forintot a lépésszámláló versenyünk alkalmával. A vezetőség nevében mondhatom, hogy mennyire büszkék vagyunk Szaszára, Zolira, Tamásra és Csabára, akik egy hónap alatt, több mint egymillió lépést tettek meg annak érdekében, hogy minél több pénzt gyűjtsenek össze a zalaegerszegi Ispita Alapítványnak. 

A teljesítményüket cégen belül is jutalmaztuk egy kis házi eredményhirdetés keretein belül, erről előző lapszámunkban már olvashattatok. A nagy elismerés azonban úgy gondolom, hogy csak ezután következett, hiszen  május 31-én velük együtt adtuk át az Ispita Alapítvány részére az összemozgott, 500.000 Forintos pénzösszeget. 

A sajtótájékoztatóval egybekötött ünnepi hangulatú átadóra a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház dísztermében került sor. Adományunkkal a Kardiológiai Osztály Rehabilitációs részlegét támogattuk, hogy a szívműtéten átesett és a szívinfarktus után lábadozó betegek részére egy rehabilitációs célokat szolgáló, részben beépített- így gyógytotnára is alkalmas - zöld teraszt alakítsanak ki. Nagy örömünkre szolgált, hogy az ünnepségen dr. med.habil.Gasztonyi Beáta főigazgató és Bali József alapítványi kuratóriumi elnök  mellett a környékbeli sajtó képviselője is megjelent, akiknek büszkén mutattuk be munkatársainkat, azokat az embereket, akik nélkül ez nem jöhetett volna létre. (Sajnos Tuboly Tamás betegség miatt nem tarthatott velünk). 

Megható volt látni, hogy a házon belüli kis versenyünknek mekkora ereje van, milyen csodás dolgokat érhetünk el azzal, ha közösen összefogunk. 

Kedves Munkatársaink! Ez egy úttörő adománygyűjtő forma volt a részünkről, azonban abban biztosak vagyunk, hogy nem az utolsó. Szeretnénk, ha minél többen részesei lehetnétek ennek az élménynek, mert higyjétek el, felemeli az ember lelkét. Legyen ez egy jó példa előttünk, hogy megéri közösen valami jót cselekedni. 

Köszönettel: Rajkó Boglárka

Büszke vagyok Munkatársaink teljesítményére!

 

Egy több, mint 50 fős cégként kötelességünk a társadalmi szerepvállalás, ezért igyekszünk időközönként cégen belüli gyűjtésekkel és akciókkal hozzájárulni ahhoz, hogy rászoruló családokat, menhelyi állatokat, vagy éppen alapítványokat tudjunk támogatni. Külön öröm számomra, hogy ezúttal két kiemelt tevékenységet sikerült összemosnunk és nagyot alkotni velük. Ugyanis tudjátok, hogy számomra az adományozás mellett nagyon fontos az egészségetek is, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a korszerű levegőztetési rendszerünk, a személyre szabott füldugók, vagy minőségi védőfelszerelések biztosítása, de ide sorolhatnám az általatok szervezett  foci délutánok támogatását is, vagy a masszázs napot. 

Remélem, hogy még sok ilyen átadón vehetünk részt, ahol büszke lehetek a csapatunkra, hogy az egészségük megőrzése mellett másokra is gondolva, jót cselekednek!

 

Tóth András - Ügyvezető

 

Ismerjétek meg az Ispita alapítványt

 

Az Ispita Alapítványt 1991-ben hozta létre a Zala Megyei Szent Rafael Kórház, hogy így is segítse az egészségügyi beruházások megvalósítását, a gyors és hatékony eszköztechnikai fejlesztést, a korszerű ápolási segédeszközök beszerzését, a dolgozók képzését, a tudományos munkát. 

Az elmúlt három évtizedben számos vállalkozás és magánszemély segítette a célok megvalósítását, de az önkormányzat jótékonysági rendezvények kis több alkalommal kedvezményezettje volt az alapítvány.

Vállalkozói és civil összefogással olyan fontos fejlesztéseket tudott megvalósítani az Ispita Alapítvány, melyekre a kórháznak pályázati támogatással vagy egyéb módon nem nyílt lehetősége. A nagy projektek közt olyan fejlesztések szerepeltek, mint a Fizioterápiás osztályon a hidroterápiás medence teljeskörű gépészeti és építészeti felújítása, a Neurológia osztály számára egy multifunkciós ultrahang-készülék beszerzése, vagy a kórtermekbe 130 db (digitális adás vételére alkalmas) TV készülék megvásárlása. Az Ispita Alapítvány - létrehozása óta - a kórházi ellátás színvonalának javításán dolgozik.

 

 

 

« Vissza az előző oldalra!


Spiller 2000 Kft. - MagyarSpiller 2000 Kft. - AngolSpiller 2000 Kft. - Német