A felismerések napja

2023. november 08., 09:00

A meleg nyári hónapok, a leállás, a szabadságolás után vezetői műhelymunkával hangolódott a 2023-as év utolsó negyedévének tennivalóira a Spiller 2000 Kft. műszakvezetőkkel és mérnökasszisztensekkel kiegészült vezetői csapata.

„Ebben az évben nagyon sok változás történt a cég életében, melyek egy része elkerülhetetlen válaszreakció a minket körülvevő üzleti világ, gazdasági környezet változásaira. Más változásoknak pedig a cégünk dinamikus fejlődése miatt érkezett el az ideje. A változások minden cég életében, így a Spillernél is, a terveink újragondolását és pontosítását, a közös erőink újbóli összehangolását kívánják. Ehhez az erő-összehangoláshoz kértem Horváth Aliz tréner segítségét.” – mondta el Tóth András ügyvezető, arra kérdésre válaszolva, hogy mi volt az apropója a szeptemberi tréningnek.

„Különleges alkalom a mai műhelymunka a Spilleres csapattal, hiszen, a Nagy Balázs és Tuboly Tamás mérnökasszisztensekkel kibővült vezetői csapattal ma dolgoztam először. Ugyanakkor a Spiller 2000 Kft. és az Emberfejlesztés Kft. közötti hosszú és eredményes együttműködés ezzel a mai műhelymunkával zárul le.” – mondta el napindító köszöntőjében Horváth Aliz tréner, EMCC akkreditált EIA Senior Practitioner coach, aki többféle játékos feladattal készült a közös munkával teli napra. 

A workshopok, tréningek területén már tapasztalt vezetői csapat tudja, hogy ezeknek a feladatoknak a „játékossága” mindig komoly felismerésekhez vezet, új nézőpontokat mutat meg. Nem volt ez másként ezen a napon sem: a gyakorlott tréner sikeresen mutatott rá a csapattagok különbözőségéből, eltérő látásmódjából eredő értékekre, és a csapatként való közös munka sikerének vagy épp sikertelenségének fontosságára.

A program második felében a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy jelezzék észrevételeiket, tapasztalataikat a cég változó belső életével kapcsolatban, kérdéseket tegyenek fel egymásnak és az ügyvezetőnek. Ezek közös metszéspontja volt a megváltozott gazdasági környezet generálta várható céges intézkedések felvázolása az utolsó negyedévre vonatkozóan, illetve az éves célok finomhangolásának igénye, a prioritások meghatározása. Természetesen fontos téma volt ezek mellett a Spilleres szakemberek megtartásának kérése, lojalitásuk növelésének mikéntje, a csapat esetleges további bővítése. A felmerült témakörök összes kérdésének megválaszolása lehetetlen lett volna egy délelőtt alatt, de a legfontosabb irányvonalak sikeres meghatározása megtörtént, így ezek alapján dolgozik tovább a vezetői csapat a heti vezetőségi megbeszéléseken és a hétköznapokban. 

A vezetői műhelymunka az Erdőgyöngye étteremben elfogyasztott finom ebéddel zárult, ahol a Spilleres csapat ajándékokkal köszönte meg Aliznak a hosszú évek közös, eredményes munkáját. 

 

« Vissza az előző oldalra!


Spiller 2000 Kft. - MagyarSpiller 2000 Kft. - AngolSpiller 2000 Kft. - Német